A hálószobát szintén minden nap használjuk, így ennek a helyiségnek is alapvetően fontos az akadálymentes használhatósága. Problémát jelenthet, hogy az ajtó túl szűk, hogy nincs elég hely az ágy mellett vagy a ruhásszekrény előtt ahhoz, hogy azt kerekesszékkel vagy egyéb segédeszközökkel is meg lehessen közelíteni, illetve a szekrényajtókat ki lehessen nyitni. Az ágy lehet, hogy túl alacsony és süppedékeny ahhoz, hogy kerekesszékből könnyen át lehessen ülni.

Az alvást, pihenést biztosító, jellemzően 90 x 200 cm méretű ágy mellett legalább 120 x150 cm méretű használati zóna biztosítása szükséges a kerekesszékkel történő megközelítéshez illetve arról történő átszálláshoz. A kényelmes átüléshez magasabb, 40-46 cm magasságú, keményebb (nem süppedékeny) matraccal bíró ágy javasolt. Egyes ágyak esetében elegendő lehet csak a matrac cseréje, vagy az ágy megemelése a lábak alá helyezett magasítással.

A súlyosabban, halmozottan sérült személyeket betegemelő berendezés használatával segíthetjük az ágyba fektetés, illetve onnan a kerekesszékbe átültetés során. A betegemelő berendezések lehetnek kerekeken gördülő mobil, valamint a mennyezeten rögzített síneken mozgó kialakításúak. Betegemelő berendezés használatának igénye esetén a helyiség bebútorozásánál gondoskodjunk a berendezés mozgatásához, valamint a segítő személyzet részére szükséges szabad területről. Ez a terület legalább 2,0 m szélességű alapterületet jelent az ágy mellett.

A hálószobában vagy az ahhoz kapcsolódó gardróbhelyiségben elhelyezett ruhásszekrények esetében ügyeljünk arra, hogy azok előtt mindig legyen annyi hely, hogy az segédeszközzel, pl. kerekesszékkel is megközelíthető legyen. Ügyeljünk arra, hogy a szekrényajtók kerekesszékben ülve vagy más segédeszközt használva is kinyithatók, kitárhatóak legyenek. A könnyebb használhatóság érdekében a szekrényajtók „kivető-pántosak” és 180°-ban kitárhatóak legyenek. Előnyös és helytakarékos megoldás a tolóajtóval, vagy speciális bútor-redőnnyel szerelt gardróbszekrény beépítése.

Megközelítés, méret

A hálószoba ajtajára a korábban leírtak érvényesek, azaz ügyelni kell a szélességre, a küszöb és kilincs kialakítására, a kontrasztos ajtókeretezésre.
A hálószoba alapterülete sokszor nem elég nagy ahhoz, hogy abban a bebútorozás után is biztosítva legyen az akadálymentes közlekedéshez szükséges hely. Ebben az esetben nagyobb átalakításra, falbontásra is szükség lehet. Kedvezőbb esetben a bútorok számának csökkentésével vagy a bútorok átrendezésével biztosítható a kerekesszékkel történő közlekedés és megfordulás helyigénye.

kerekes ágy ruhásszekrény

 

 

 

 

Felületek, anyagok

A padlóburkolat csúszásmentes és süppedésmentes kialakítású legyen. A szőnyegek sörtéinek szálmagassága maximum 13 mm legyen. A csillogó, tükröződő burkolatokat gyengénlátók jobb tájékozódása érdekében kerüljük. Számukra a burkolatok, bútorok színének kontrasztos megválasztása segítséget jelenthet.

Ágy

kerekes ágy könnyen elérhetően elrendezveAz ágy legyen úgy elhelyezve, hogy annak megközelíthetősége mindenféle segédeszközzel biztosított legyen. Az ágy magasságát úgy válasszuk meg, hogy abba kerekesszékből is át lehessen ülni, azaz a két ülőmagasság közel azonos legyen. Választható olyan ágy is, melynek magassága állítható, igaz ez költségesebb megoldást jelent. Az ágy felületének megemelhetősége (akár 0,80-0,90 m magasságig) segítséget jelenthet a beágyazásnál is, az idősebbeknek, egyensúlyproblémákkal küszködők számára nem kell olyan nagymértékben lehajolniuk.

A segédeszközöknek biztosítsunk helyet az ágy közelében, ahova azt az alvás, pihenés alatt le lehet tenni, el lehet helyezni.

Ügyeljünk arra, hogy egy villanykapcsolót az ágyból is el lehessen érni. Így biztosítjuk, hogy ne sötétben kelljen botorkálni akkor, amikor lámpát akarunk kapcsolni, ezzel elkerülve a megbotlásból vagy a berendezési tárgyaknak ütközésből adódó baleseteket.

Ha az ágy állítható háttámlával rendelkezik, azzal az ágyban olvasást is kényelmesebbé tehetjük, illetve segíthetjük az ágyból történő felkelést, felemelkedést. A felkeléshez nyújthatunk segítséget egy az ágy fölé belógatott kapaszkodóval is. A súlyosabban, halmozottan sérült embereket betegemelő berendezés használatával segíthetjük az ágyba fektetni, illetve onnan a kerekesszékbe átültetni. A betegemelő berendezések lehetnek kerekeken gördülő mobil, valamint a mennyezeten rögzített síneken mozgó kialakításúak. Betegemelő berendezés használatának igénye esetén a helyiség bebútorozásánál gondoskodjunk a berendezés mozgatásához, valamint a segítő személyzet részére szükséges szabad területről. Ez a terület legalább 2,0 m szélességű alapterületet jelent az ágy mellett. Az ágy matracának puhaságát-keménységét a használó szükségleteinek és igényeinek megfelelően válasszuk ki. Általánosságban igaz az, hogy a puha matracról nehezebb felkelni egy idősebb, gyengébb fizikumú vagy mozgáskorlátozott személynek.

Az ágy mellett mindenképp biztosítsunk megfelelő rakodófelületet, ahol a kisebb személyes tárgyaknak, ébresztőórának, segédeszközöknek (pl. szemüveg), éjszaka is szükséges gyógyszereknek tarthatunk fent helyet. Biztonsági szempontokból előnyös lehet, ha az ágy közelében telefonkészülék is el van helyezve.

háló5háló6

 

 

 

 

Ruhásszekrény

nyitott gardróbszekrényA ruhásszekrény előtt mindig legyen annyi hely, hogy az segédeszközzel is megközelíthető legyen. Ügyeljünk arra, hogy a szekrényajtók kerekesszékben ülve vagy más segédeszközt használva is kinyithatók, kitárhatóak legyenek. A könnyebb használhatóság érdekében alkalmazhatunk olyan pántolást, amely a szekrényajtók közel 180°-os kitárhatóságát biztosítja, vagy tervezhetjük tolóajtóval, redőnnyel is a szekrényt. A leggyakrabban használt ruhaneműk, de lehetőség szerint a kerekesszékes családtag valamennyi ruhája legyen kerekesszékben ülve is elérhető. A mély polcok helyett ajánlott kihúzható fiókok, drótkosarak elhelyezése, amely könnyebbé teszi a ruhaneműk szekrénybe történő behelyezését, kivételét, azaz a szekrény rendben tartását. Ügyeljünk a fogantyúk jó megmarkolhatóságára, ugyanakkor gondoljunk arra is, hogy azokba ruhánk vagy a segédeszköz ne akadjon bele, az sérüléseket ne okozzon. A fogantyúk háttérhez képest kontrasztos színe gyengénlátók számára jelent segítséget. Gyengénlátók számára előnyös lehet a helyi megvilágítással is rendelkező ruhásszekrény, a fényforrások elhelyezésénél, kialakításánál azonban ügyeljünk arra, hogy az káprázást ne okozzon.

gardróbszekrénykilincsnyitott gardróbszekrény

 

 

 

 

Az oldal legutóbbi frissítése: