Egy mindenki számára egyenlően és önállóan használható környezet létrehozásához az emberek különböző igényeit egyesíteni kell a tervezés során. Figyelembe kell venni az emberek teljesítőképességének különbözőségét életkortól, fogyatékosságtól, környezeti és egyéb hatásoktól függően, vagyis az “egyetemes tervezés” elveit kell követni.

Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, és az épített környezet helyes kialakításával, átgondolt tervezéssel csökkentsük a környezetünk által megkívánt képességi szintet, a tervezési folyamat során elsősorban azokat az igényeket kell azonosítanunk, amelyeket az épületek, lakások kialakításával szemben a szélsőséges képességekkel bíró használók fogalmaznak meg.

Az épített környezet mindenki számára kényelmes, biztonságos kialakítása szempontjából a fogyatékossággal élő személyek csoportja által megfogalmazott különleges igények a tervezés kiindulópontja kell, hogy legyenek. Az általuk megfogalmazott szélsőséges követelmények a „mindenki számára” tervezés alapfeltétele.

A fogyatékosságokat kialakulásuknak, bekövetkezésüknek ideje szerint valamint azok funkcionális vonzatai alapján csoportosíthatjuk:

Mozgáskorlátozottság

A mozgásképességek korlátozottsága elsősorban az egyén mozgási, azaz a hely- és helyzetváltoztatásra képességeinek valamint az elérési, fogási, azaz a manipulációs képességeinek csökkenésére vonatkozik. Ennek megfelelően a mozgásképességeikben korlátozottak lehetnek az idősek, gyerekek, a külső okok illetve környezeti szituáció (karon ülő gyermek, poggyász, vastag téli ruházat viselése stb.) miatt nehezebben mozgó személyek.

Mozgásképességeikben átmenetileg korlátozottak lehetnek továbbá a baleseti sérültek egy része (pl.: végtagtörés, húzódások, zúzódás stb.) is, valamint betegség, izomláz miatt legyengült, illetve nehezen mozgó személyek.

A mozgáskorlátozottság nagymértékben befolyásolja a fogyatékos személy munkaképességét, közlekedőképességét és önellátását is. A mozgásfunkciók károsodásának ellensúlyozására, a teljesítőképesség növelésére általában valamilyen segédeszköz használatára szorulnak, mint a mankó, a bot, a járókeret, vagy a kerekesszék. Ezen eszközök használatához szükséges helyet biztosítani kell az épületekben, illetve az épített környezet kialakításánál (megfelelő szélességű rámpa, folyosó, az ajtók nyitásához szükséges helyigény, stb.). – Letölthető ábra 1, letölthető ábra 2 – PDF formátum

Az épített környezet kialakítása során a mozgásképességek korlátozottságának mértéke alapján különböző szempontokat kell figyelembe vennünk, ezért a mozgásképesség csökkenését négy csoportra oszthatjuk:

  • Kis mértékben mozgáskorlátozott személyek

Többnyire koordinációs és egyensúlyi problémák illetve csökkent mozgástartomány és erőnlét miatt korlátozottak. A mozgásképességeikben korlátozottak legnagyobb csoportja, az idősek és a mozgásukban átmenetileg korlátozottak többségét is itt említhetjük meg. Bizonytalanul, lassan mozognak, egyensúlyproblémáik miatt gyakran megtámaszkodási, megkapaszkodási lehetőséget igényelnek: botot, mankót használnak, valamint fokozottan igénylik a kapaszkodókat, korlátokat, fix megkapaszkodási lehetőségeket.

Csökkent erőnlétük miatt mozgásuk nem folyamatos, lépcsőkön lassan, szakaszosan haladnak, igénylik a megpihenési illetve leülési lehetőségeket (például liftben, lépcsőfordulóban). A mozgólépcső, a forgóajtó használata bizonytalan, valamint problémát jelent a liftkabinba be- illetve kiszállás.

Tájékozódó és kommunikációs képességüket állapotuk nem befolyásolja. Egyik kezük többnyire elfoglalt a segédeszköz használatával vagy megkapaszkodással, így a beépített berendezések működtetésénél egykezes használhatóságot igényelnek.

  • Fogyatékos, de járóképes személyek

Ebbe a csoportba a hiányos, vagy beteg mozgásszervű, testi fogyatékos személyek tartoznak. Egy vagy két bot, mankó, kerekes járókeret segítségével tudnak járni. A segédeszközök használata miatt, csak szűkebb környezetükben (például csak a lakásban) tudnak önállóan mozogni, hosszabb távra gyakran kerekesszéket, elektromos robogót részesítenek előnyben. A közlekedésüknél használt segédeszközök helyszükségletére az épített környezet, a lakás helyiségeinek tervezése során figyelemmel kell lenni.

Lépcsőn többnyire nem tudnak közlekedni, a szintkülönbségek leküzdéséhez rámpa vagy felvonó szükséges számukra.

Tájékozódó képességüket a mozgásra történő koncentráció, és a nehézkes fordulás miatt csökken. A manipulációs képességeik is jelentősen korlátozottak, mivel a közlekedésük során a testtámasztó segédeszközök használata gyakorta mindkét kezüket lefoglalja.

  • Kerekesszékhez kötött személyek

Mozgásukban jelentősebb mértékben korlátozottak csoportja, akik baleset vagy betegség következtében járás illetve mozgásképességüket oly mértékben elvesztették, hogy csak kerekesszékkel tudnak közlekedni. A közlekedésüknél használt segédeszközök helyszükséglete a kerekesszék típusától valamint a használó manipulációs képességeitől is függ. A kerekesszékkel történő manőverezéshez biztosítandó szabad területre, valamint a berendezések térdszabad kialakítására a lakás helyiségeinek tervezése során kiemelt figyelemmel kell lenni. Letölthető ábra 1, letölthető ábra 2 – PDF formátum

Mozgásképességük szempontjából beszélhetünk aktív kerekesszékesekről, akik többnyire önellátóak. Az ilyen személyek kar és kéz funkciói jók, könnyen használható, fordulékony kerekesszéket használnak. Beszélhetünk továbbá kerekesszékhez kötött egyénekről, akik egy fokig önellátóak, de nagyobb helyigényű, esetleges kiegészítőkkel felszerelt átlagos kerekesszéket vagy elektromos hajtású kerekesszéket használnak. A súlyosan mozgáskorlátozottak illetve halmozottan sérültek, akik önálló helyváltoztatásra képtelenek, személyes segítséget, egy vagy két ápolót is igényelhetnek. Áthelyező táblák, mobil liftek segíthetik az ellátását az ágyból, gépjárműből, kádból történő ki- illetve beszállás szituációjában. Ezeknek az eszközök használatához szükséges területet, valamint az esetleges ápoló helyigényét is figyelembe kell venni a mosdók, hálóhelyiségek tervezése