A vakvezetőkutyák világnapjához kapcsolódva Országos Vakvezetőkutyás Találkozót rendez 2026. április 18-án a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a budapesti Vakvezetőkutya-kiképző Központjában.
A vakvezetőkutyák világnapját világszerte minden év áprilisának utolsó szerdáján tartják, annak emlékére, hogy 1989. április 26-án megalakult a Nemzetközi Vakvezetőkutyás Szövetség (International Guide Dog Federation, IGDF). Ez a nap alkalmat ad arra, hogy világszerte elismerjék a vakvezetőkutyák képzését végző szakemberek áldozatos munkáját, valamint ráirányítja a figyelmet arra, hogy a vakvezetőkutyák milyen rendkívül összetett és felelősségteljes feladatokat látnak el gazdájukkal szoros együttműködésben.
A rendezvény célja, hogy bemutassa a vakvezetőkutyák és gazdáik mindennapi együttműködését, valamint felhívja a figyelmet a vakvezetőkutyák szerepére a látássérült emberek önálló közlekedésében és életvitelében. Emellett az esemény évről évre várva várt találkozási lehetőséget jelent az ország minden szegletéből érkező vakvezetőkutyás gazdiknak, illetve az önkénteseknek és érdeklődőknek.
Szeretettel várjuk:
– az MVGYOSZ által kiképzett vakvezetőkutyával közlekedő látássérült gazdikat és kutyáikat,
– bármely más kiképző szervezet által kiképzett vakvezetőkutyával közlekedő látássérült embereket, természetesen kutyáikkal együtt,
– a vakvezetőkutyák kiképzésében részt vállaló szakembereket, önkéntes kölyöknevelőket, támogatókat és az érdeklődő közönséget.