Megosztás

Budapesten is tovább enyhülnek a korlátozások május 29-től

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza sikeres volt, így elkerültük a több országban jellemző tömeges megbetegedéseket és a többezres számú haláleseteket, a kórházak pedig felkészültek egy a jelenleginél jóval nagyobb terhelésre is. Ennek köszönhetően – ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot – várhatóan június 20-án meg lehet szüntetni a különleges jogrendet, vagyis a veszélyhelyzetet. A járványveszély azonban nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására szükség van.
Továbbra is fontos az emberek felelősségteljes magatartása és a hatályos védelmi intézkedések betartása!

  • Az egész országban mindenki köteles a másik embertől lehetőleg 1,5 méteres védőtávolságot tartani, (kivéve az egy háztartásban élőket).
  • Minden üzlet kinyithat és látogatható.
  • Az üzletben történő vásárláskor, illetve a tömegközlekedési eszközökön a szájat és az orrot eltakaró eszköz (például orvosi maszk, sál, kendő) viselése továbbra is kötelező.
  • A 65 év felettiek továbbra is 9 és 12 óra között vásárolhatnak az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban, a 65 éven aluliak pedig az ezen kívüli időszakban.
  • piacok nyitva tartásának rendjéről az önkormányzatok rendelkezhetnek.
  • szolgáltatások bárki által szabadon igénybe vehetők, a szolgáltatást nyújtó üzletek nyitva tarthatnak korlátozás nélkül.
  • A védőtávolság megtartása mellett a közterületek, a parkok és a szabadtéri játszóterek látogathatóak.
  • tömegrendezvények megtartása nem engedélyezett továbbra sem.
  • Május 28-tól látogathatóak a SZABADTÉRI kulturális és sportrendezvények (pl. szabadtéri színház, (kert)mozi, cirkusz (sátorban), kiállítás) a járványügyi szabályok betartása mellett. A szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás akkor megengedett, ha a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. A nézők csak minden 4. ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. A zárt mozik, színházak újranyitásáról még nincs döntés.
  • A strandok, szabadtéri fürdők nyitva tarthatnak. A zárt térben lévő uszodák, gyógy- és termálfürdők újranyitásának időpontjáról még nincs döntés.
  • szabadtéri múzeumok, állatkertek és a nemzeti parkok szabadtéri bemutató létesítményei kinyithatnak.
  • Istentiszteletek, polgári házasságkötések és temetések a védőtávolság betartásával megtarthatóak. A 200 fő alatti családi rendezvények, lakodalmak vidéken június 1-től, Budapesten június 15-től tarthatók meg.
  • A vidékiekhez hasonlóan május 29-től a fővárosi vendéglátóhelyek – így különösen az éttermek, kávézók, cukrászdák, büfék, presszók – belső, zárt részében való a tartózkodás, vagyis a megrendelt étel és ital elfogyasztása megengedett. Azonban az asztaltársaságok közötti 1,5 méteres védőtávolság betartása itt is kötelező és az ott dolgozók kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni.
  • A vidéki szálláshelyek mellett, május 29-től a fővárosi szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket.
  • A vidéki óvodák és bölcsődék május 25-től nyitottak meg, a budapestiek június 2-től nyithatnak megAz iskolákban a tanév végig fennmarad a digitális tanrend, vagyis a távoktatás.
  • Az egyetemek nyitva lehetnek, de erről mindenhol a felsőoktatási intézmény vezetője jogosult dönteni. A felsőoktatási intézmények kollégiumainak látogatása továbbra is tilos.
  • A rendőrség jogosult fellépni, ha valaki nem tartja be az általános szabályokat, például nem tart kellő védőtávolságot.

További intézkedések:

  • Az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést.
  • Az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart.
  • Az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július 1.
  • hiteltörlesztési moratórium december 31-ig hatályban marad.

Teljes hír: https://sinosz.hu/tartsuk-be-ovintezkedeseket-vedekezes-masodik-szakaszaban-is

Forrás: https://sinosz.hu/tartsuk-be-ovintezkedeseket-vedekezes-masodik-szakaszaban-is/