Megosztás

A Tamási Városért Közalapítvány pályázatot hirdet Szolidaritási Alap elnevezéssel a koronavírus-járvány miatt a településen nehéz helyzetbe került családok és személyek támogatására.

Támogatandó célok különösen:

  • közüzemi számlák (rezsi) fizetéséhez támogatás
  • a nehéz, létfenntartást veszélyeztető élethelyzet megoldását egyéb módon segítő támogatás
  • a tartósan fennálló rossz egészségi állapot javítását célzó kezelések igénybevételének, gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek beszerzésének támogatása, mely az érintett személy egészségi állapotában és életminőségében érdemi javulást idézhet elő, lehetővé téve a támogatott munkavállalását, közösségi életben való részvételét
  • élelmiszer vásárlására támogatás.

Pályázhatnak:

  • a járványhelyzet miatt önhibáján kívül krízishelyzetbe került, szociálisan rászoruló Tamásiban 2020. március 1-én bejelentett lakóhellyel rendelkező magánszemélyek és családok
  • a koronavírus-járvány következtében 2020. március 11-e után veszítették el az állásukat
  • a járvány miatt bajba jutott, alacsony jövedelmű családok, magánszemélyek, akik a jelenlegi helyzetben nem tudják a lakhatásukkal kapcsolatos, valamint a közüzemi költségeiket fizetni.

A Pályázat benyújtásának címe: 7090 Tamási, Szabadság utca 46-48.
A Pályázat benyújtásának határideje: folyamatos
Az igényelhető támogatás formája: egyösszegű pénzbeli támogatás

Teljes hír: http://www.tamasi.hu/hu/onkormanyzat/friss-hirek-aktualitasok/tamasi-varosert-kozalapitvany-2020-evi-palyazati-felhivasa-krizishelyzetbe-kerult-szocialisan-raszorulo-szemelyek-es-csaladok-palyazati-uton-torteno-tamogatasara

 

Forrás: http://www.tamasi.hu/hu/onkormanyzat/friss-hirek-aktualitasok/tamasi-varosert-kozalapitvany-2020-evi-palyazati-felhivasa-krizishelyzetbe-kerult-szocialisan-raszorulo-szemelyek-es-csaladok-palyazati-uton-torteno-tamogatasara