Megosztás

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) pályázatot ír ki a Szülő Példa Érték programjának részeként, mely az FSZK Szülő 2018 pályázat keretében valósul meg.

Bárki pályázhat fogyatékosságra és életkorra való tekintet nélkül egy rövid írásos, képi, videós anyaggal vagy képzőművészeti alkotással.

Pályázati feltételek

Az alkotásnak be kell mutatnia azt a helyzetet,

  • melyben szülőként sikerült kompetens és hiteles módon, eredményesen képviselni érdekeiket az intézményrendszerrel való együttműködésük során.
  • melyben önt szülője képviselte sikeresen.

Ha a környezetében tud ilyen igaz történetet, azt is várják a szervezők az érintettek engedélyével vagy anonimizált formában!

Ezek a történetek nagyon változatosak lehetnek. Sikeres a gyermek valamiben és ez a szülőnek is köszönhető? Kijártak egy ellátást, műtétet, orvosi kezelést, segítséget? A látássérült anyukának e-mailben küldi az ovi az aktuális programokat? A látássérült gyermek igényeit figyelembe veszi az integráló iskola?

Írja meg, mutassa meg, mondja el a sikeres érdekérvényesítés igaz történetét!

A pályaművek beérkezési határideje: 2019. március 10.

Egy személy legfeljebb három pályaművel pályázhat.

A pályaműveket az egyesület vezetéséből és meghívott szakemberekből álló zsűri díjazza.

Nyeremények: látássérültek által is használható játékok, első díj pedig egy új IPhone készülék.

Pályázatok benyújtásának módjai

  • Elektronikusan az ugyfel@vgyke.com e-mail címen. A tárgy mezőben szerepeljen: „Szülő Példa Érték pályázat”
  • Levélben vagy postai küldeményként a 1380 Budapest, Pf.: 1075. címen.
  • Személyes átvétel ügyfélszolgálaton, nyitva tartási időben! (1146 Budapest, Hermina út 57.) Nyitva tartás: hétfőn, kedden, valamint csütörtökön 8-16 óráig, szerdán 8-17 óráig, pénteken 8-15 óráig

A kapcsolatfelvétel céljából nevét és elérhetőségeit (telefon, e-mail cím) mindenképpen tüntesse fel az alkotás mellett bármilyen formában nyújtja be a pályázatot.

A beérkezett pályaművek kiállításra kerülnek.

Fontos információ

A pályázó tudomásul veszi, hogy a VGYKE kizárólagos tulajdonába kerülnek a pályázatra beküldött alkotások a pályázat benyújtásával. A pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárul nevének, mint az adott pályázat alkotójának, és a pályaműve VGYKE általi korlátlan felhasználásához és korlátlan nyilvános közzétételéhez a VGYKE elektronikus felületein, valamint a VGYKE által szervezett kiállításon/eseményeken. A személyhez fűződő és egyéb (pl. szerzői) jogok a pályázati anyag elkészítésével, majdani felhasználásával és nyilvános közzétételével történő esetleges megsértéséért való felelősség a beküldött pályaművek tekintetében a pályázót terhelik minden esetben!

A képen a VGYKE logója látható. ogója, egy fehér botos emberke színes piktogramja piros keretben.
Forrás: MVGYOSZ hírlevél