Megosztás

A szövetség Hermina út 47. sz. alatti székházának felújítása szempontjából igen kedvező döntés született, melyet kormányrendeletben hirdettek ki. A kiemelt beruházási státusz sok tekintetben megkönnyíti és meggyorsítja a felújítás folyamatát.
A már 2018-ban elindult előkészítési folyamat ezzel új lendületet kapott. Jelenleg a beruházás engedélyezési terveinek elkészítése zajlik, amely előfeltétele a közbeszerzés kiírásának. Tekintettel arra, hogy a székház műemlék épület, a tervezési folyamat során számos szigorú feltételnek kell megfelelni és több hatóság szakvéleményeire, engedélyeire is szükség van. Ezen eljárások meggyorsítása és megkönnyítése érdekében kérvényezte az MVGYOSZ, hogy a felújítást, valamint a műemlék épülethez csatlakozó új szolgáltatóház építését kiemelt beruházássá nyilvánítsa a kormány. Az erre vonatkozó döntést a 149/2020. sz. kormányrendelet tartalmazza, mely április 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben.
Közösségünk számára nagy öröm, hogy az MVGYOSZ ez ügyben tett erőfeszítéseit siker koronázta. Ez a döntés hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a műemlék székházat akadálymentesítsük, valamint hogy az új szolgáltatóházat a korábbi toldalék épülettel azonos területen újjáépíthessük. Reményeink szerint, a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatását követően, a felújítás akár már az idei évben elkezdődhet.

Forrás: https://vasivakok.hu/mvgyosz-hirlevel-21-2020-egyutt-formaljuk-elhetobbe-a-vilagot/