Megosztás

Az Élim Evangélikus Szeretetotthon nappali ellátás keretében térítésmentesen biztosít felügyeletet enyhe-, közép- és súlyos fogyatékkal élők számára. Támogató szolgálat keretében pedig közlekedés és szállítás is igénybe vehető.

Minden szülőnek fontos, hogy gyermeke jó kezekben legyen, színvonalas ellátást, felügyeletet biztosítson számára. Az intézményben mindez lehetséges, hiszen szakképzett, nagy tapasztalattal rendelkező munkavállalókkal dolgoznak.

Rendszeresen jelen vannak szülőklubokon szolgáltatóként, ahol hamar kiderül, hogy a szülők leterheltek, nincs idejük feltöltődni, nem tudnak erőt meríteni semmiből a felmerülő szükségletek folyamatos kielégítése és az időhiány mellett.

Mindenkinek szüksége van ÉN időre, feltöltődésre. Ehhez kínálnak lehetőséget azzal, hogy akár heti 1-2 alkalommal is várják fogyatékkal élő hozzátartozóját.

Napi rendszerességgel biztosítanak gyógytornászt is a nappali ellátás szolgáltatás esetében, melyet minden ellátott igénybe vehet.

Az alábbi címen és telefonszámon lehet érdeklődni: 4400 Nyíregyháza, Derkovits utca 21., Sipos Ilona 20/455-4228, Nagy Márta 20/266-1478

Forrás: Élim Evangélikus Szeretetotthon