Megosztás

Az AOSZ 2018-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2,5 millió forintos támogatásából valósította meg az „Autizmusban érintett családokat segítő modellprogramját”. 2019. decemberében az EMMI további 5 millió forintot biztosított a modellprogram folytatásához, azonban a koronavírus járvány miatt a 2020-ra tervezett feladatok nagyrészét elhalasztották. A projektidőszakot meghosszabbították 2021. november 30-ig, így lehetőség nyílt a projekt legfontosabb tartalmi elemeinek – a két képzés és az ezeket követő szupervíziók – megvalósításra.

A modellprogram célja, hogy speciális felépítésű képzési programok megvalósításával olyan laikus személyeket képezzenek ki, akik képesek a családban élő, autizmusban érintett gyermekek vagy felnőttek támogatására, pár órás felügyeletére, kísérésére, akár a szülő, gondviselő átmeneti távollétében is.

Gyermekkori segítőknek szóló képzésre a FELHÍVÁS ITT található, TÁJÉKOZTATÓK INNEN elérhetők el. A képzés ÓRARENDJÉT ITT lehet megnézni, a JELENTKEZÉSI LAP és a CSALÁD NYILATKOZATA – GYERMEKKORI KÉPZÉS GYAKORLÁSHOZ letölthető.

Jelentkezési határidő: 2021. április 16., 24:00 óra

A felnőttkori segítőknek szóló képzésre a FELHÍVÁS ITT található, TÁJÉKOZTATÓK INNEN elérhetők el. A képzés ÓRARENDJÉT ITT lehet megnézni, a JELENTKEZÉSI LAP és a CSALÁD NYILATKOZATA – FELNŐTTKORI KÉPZÉS GYAKORLÁSHOZ letölthető.

Jelentkezési határidő: 2021. április 23., 24:00 óra

Az érvényben lévő járványügyi jogszabályi rendelkezésnek megfelelően – 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet felnőttképzőkre vonatkozó (5) pontja – mindkét képzést online formában valósul meg.

A további részleteket a képzési felhívások tartalmazzák.

Teljes hír: https://aosz.hu/felhivas-folytatodik-az-autizmusban-erintett-csaladokat-segito-modellprogram/

Forrás: https://aosz.hu/felhivas-folytatodik-az-autizmusban-erintett-csaladokat-segito-modellprogram/