A Magyar Zene Háza 2025-ben több összművészeti produkciót mutat be a 2024-ben meghirdetett felhívás alapján. A nyár folyamán már két előadás került bemutatásra, ősszel pedig további öt kerül színre. Az első őszi előadás szeptember 13-án volt az ArtMenők és a Hodworks közös produkciójaként, az Idol című előadás formájában.
Hód Adrienn az ArtMenőkkel 2022 óta dolgozik együtt elmélyült próbatermi kutatásokon. A foglalkozások célja, hogy különböző fogyatékossággal és nem normativizálható testtel élő fiatalok a Hodworks táncosainak kíséretében biztonságos környezetben fedezhessék fel az ismeretlen terepeket, és saját döntéseik alapján mutatkozhassanak meg.