Megosztás

Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Mozgásszabályozás és Mozgástanulás Kutatócsoportjának tanulmánya a virtuális valóság alapú egyensúlyfejlesztő tréning hatását vizsgálja Down szindrómával született fiatalok körében. Ardai Evelyn, Vámos Tibor, Papp Gabriella és Berencsi Andrea eredményei a Journal of Intellectual Disability Research nemzetközi folyóiratban jelentek meg.

A kutatásban részt vevő Down szindrómával született és tipikus fejlődésmenetű fiatalok egy négyhetes egyensúlyfejlesztő tréningen vettek részt, amely során a Nintendo Wii két egyensúlyfejlesztő játékával gyakoroltak. A szerzők a mozgástanulás jellemzőinek tanulmányozása érdekében rögzítették és elemezték a tréningen részt vevők játékteljesítményét. Valamint, kontroll személyek bevonásával is vizsgálták a tartásszabályozással összefüggő motoros képességek változását a tréning hatására.

A tanulmány fő eredményei, hogy a tréning során mind a Down szindrómával született, mind a tipikus fejlődésmenetű résztvevők játékteljesítménye javult, azaz a gyakorlás során bekövetkezett tanulási hatás. Emellett, a vizsgálati csoportok tagjainak funkcionális motoros teljesítményében is szignifikáns fejlődés volt megfigyelhető a tréninget követően, a saját kiinduló és a kontroll csoportok eredményeihez képest.

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a virtuális valóság alapú tréning hatékony és motiváló eszköz lehet a mozgástanulás és a tartásszabályozással összefüggő motoros képességek fejlesztése területén Down szindrómával született fiatalok körében.

A tanulmány elérhető a Journal of Intellectual Disability Research folyóirat legújabb számában.

Forrás: https://www.barczi.elte.hu/egyensulyozas-a-virtualis-valosagban