Megosztás

KÉK – ALAPOZÁS
Bevezetés a Könnyen Érthető Kommunikációba

A KézenFogva Alapítvány 3 alkalmas online kurzust indít, melynek segítségével szeretnének az érdeklődők részére alapismereteket nyújtani a Könnyen Érthető Kommunikáció fogalmáról, alkalmazásáról.

A kurzus célja:
A digitális térben a könnyen érthető kommunikáció fogalmának, jelenségének és alapvető szabályrendszerének megismerése. (A kurzus célja továbbá az is, hogy akik kedvet kapnak hozzá, jelentkezhessenek egy hosszabb, további ismereteket nyújtó kontakt képzésre is, mely az itt elhangzott ismeretetekre fog épülni.)

A Könnyen Érthető Kommunikáció technikájának elsajátítása igen széles körben hasznosítható.
A módszer segítségével az értelmileg sérült, az olvasási nehézségekkel küzdő, valamint a nyelvi zavarokban szenvedők számára is könnyebben adhatók át a megfelelő írásbeli, szóbeli és képi eszközökkel a szükséges információk.

Fő témakörök:
– a kommunikáció megismerése
– az ismeretek meglévő kommunikációs rendszerbe építése
– a KÉK szemléletmód megismerése, kiépítése
– a KÉK fogalma, története, célcsoportja, alapelve
– a KÉK szóbeli, írásbeli és digitális szabályai

Az online kurzus felépítése
3 X 4 óra (1 óra 45 perc)

Időpontok:
2020. június 3., 10., 17.. 13.30-17.00 óráig

Előadó:
Farkasné Gönczi Rita, okleveles gyógypedagógus, drámapedagógus

Ára: 15.000 Ft (11.811 Ft + áfa)
Jelentkezési határidő: 2020. május 28.
Jelentkezés az alábbi online űrlap kitöltésével lehetséges:
https://forms.gle/zzH4ajccPvdPp2NH9
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk.
További információ: Sebestyén Gabriella képzésszervezőnél a sebestyen (pont) gabriella (kukac) kezenfogva (pont) hu e-mailen.

Forrás: https://kezenfogva.hu/node/1986