Megosztás

A Fehérbot Nemzetközi Napján, október 15-én indult és ettől a naptól elérhető a BKK legújabb fejlesztése, melynek köszönhetően a Rákóczi úton közlekedő buszok a megállókba érkezve, a külső hangszórókon keresztül hangosan is tudják tájékoztatni az ott várakozókat arról, hogy melyik járat érkezett a megállóba, és merre indul tovább.

A külső bemondást a közelmúltban forgalomba állt járművek esetén a látássérült emberek a már évek óta bevált közlekedési távirányítójukkal tudják elindítani, de amennyiben egy korábban beszerzett busz áll be a megállóba, akkor a jármű vezetője tudja lejátszani egy gombnyomással a tájékoztató szöveget.

Eddig a távirányítóval a FUTÁR-kijelzők tartalmát lehetett felolvastatni és most ezt a szolgáltatását fejlesztették tovább a BKK szakemberei Egyesületük és az Országos Szövetség munkatársaival történt folyamatos egyeztetéseknek és javaslatainak köszönhetően. Továbbra is közös céljuk az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevétele minden új fejlesztéshez!

Forrás: https://vgyke.com/beszelo-buszokkal-segit-a-bkk/