Megosztás
Tisztelt Gerincvelősérült Betegek!
Mint a médiából is ismert, a koronavírus (Covid-19) járvány miatt Intézetünket járványkórházzá nyilvánították, az ambuláns betegellátás szünetel, a mozgásszervi fekvőbeteg ellátás – ezen belül a gerincvelősérült emberek ellátása is – jelentősen beszűkült.

A járvány idején is szeretnénk a gerincvelősérült betegeink egészségügyi problémáinak megoldásában segítséget nyújtani, lehetőségeink adta körülmények között, korlátozott formában, ezért TELEFONOS SZAKORVOSI KONZULTÁCIÓT biztosítunk.

Munkatársunk H-P 10-17 óra között (akut esetekben bármikor) hívható az alábbi telefonszámokon:

+36 30 429 36 12

Amennyiben esetlegesen a telefon foglalt, nem veszik fel, kérjük, jelentkezzen később.

A TELEFONOS SZAKORVOSI KONZULTÁCIÓ INGYENES.

Szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy a telefonos szakorvosi konzultáció nem egyenértékű a szakorvosi vizsgálattal, hiszen nincs mód a fizikális és eszközös vizsgálatok végzésére, így a szakorvos csak az ön, telefonbeszélgetés alkalmával megadott információkra alapozva tud esetlegesen javaslatot adni.

Kérjük a beszélgetés elején adja meg nevét és elérhetőségét.

Reméljük, segítségére lehetünk ebben a krízis helyzetben is.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya

Forrás: http://www.meosz.hu/blog/oori-gerincveloserultek-rehabilitacios-osztaly-tajekoztatoja/