Megosztás

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a közelmúltban az Oktatási Hivatalhoz fordult, együttműködést, valamint konkrét kérdések, elsősorban az emelt szintű érettségi kapcsán egyeztetést kezdeményezve.

Erre a lépésre most azért kellett sort keríteni, mert több – főként az integrált oktatásban résztvevő tanulókat érintő – probléma jutott a tudomásunkra, melyek kezelésében, megoldásában mindenekelőtt a hivatal közreműködésére számítunk. Az egyeztetés fontosságát, egyben a megfelelő megoldások mielőbbi megtalálását az is szükségessé teszi, hogy az idei évben is vannak érettségi előtt álló látássérült tanulók, akiknek ráadásul még a mostani, a járvány következtében előállt különleges körülmények között is helyt kellene állniuk.

Megkeresésünkben két terület, mégpedig az érettségi, azon belül is az emelt szintű vizsga, valamint a tankönyvellátás kapott nagyobb hangsúlyt. A sajátos nevelési igényű, köztük a látássérült tanulók a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján állapotukból eredő hátrányaik kompenzálása érdekében az érettségi vizsgán is különleges elbánásra, azaz bizonyos kedvezményekre lehetnek jogosultak. A szakértői bizottság az adott tanuló ügyében kiadott szakvéleményében rögzíti, hogy a gyermek az érettségi vizsgán pontosan milyen módon élhet a különleges bánásmóddal, ami lehet – egyebek mellett – hosszabb felkészülési idő, személyi segítés, adaptált anyagok, illetve szükséges segédeszközök használatának biztosítása, stb.

További részletek: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/az-emelt-szintu-erettsegi-es-a-tankonyvellatas-ugyeben-az-oktatasi-hivatalhoz-fordult-az-mvgyosz-2/

 

Forrás: https://www.mvgyosz.hu/hirek-hu/az-emelt-szintu-erettsegi-es-a-tankonyvellatas-ugyeben-az-oktatasi-hivatalhoz-fordult-az-mvgyosz-2/