Megosztás

A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több rendkívüli intézkedést rendelt el a Kormány. Az erről szóló jogszabály módosításokat a Magyar Közlönyben hirdették ki.

Az intézkedések segítik a családok szociális biztonságát azáltal, hogy a szociális, gyermekvédelmi  és egyéb ellátások folyósításában nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha  éppen esedékes lenne az ellátás további folyósításához szükséges felülvizsgálat.

A már megállapított havi rendszerességű pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradt felülvizsgálatokat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni.

A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, és ahhoz kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása szintén meghosszabbodik a veszélyhelyzetet követő második hónap végéig.

Az új ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) igénylések esetén a szakértői vizsgálat helyszíni vizsgálat mellőzésével, papíralapon is elvégezhető.

A megváltozott munkaképességű személyek veszélyhelyzet időtartama alatt megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet időtartamát követő második hónap végéig. A veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartama a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig meghosszabbodik.

A súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, azaz az autóvásárlási, vagy átalakítási támogatások a veszélyhelyzet elmúltával is felhasználhatóak lesznek, ez azt jelenti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró határozatok és utalványok a veszélyhelyzet után még 30 napig érvényesek maradnak.

Ugyancsak felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás, ha a jogosult a járvány miatt nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen. A nagycsaládosok gépkocsi vásárlásának határideje a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvanadik napig meghosszabbodik. A gyámhatósági eljárásban sincs szükség személyes megjelenésre. A gyámhatósági eljárásoknál a személyes megjelenés helyett az ügyfelektől írásbeli nyilatkozatot kell kérni, a rendelet előírja a tárgyalások mellőzését. A gyámügyek közül a gyermekek és az örökbefogadásban érintettek védelme érdekében továbbra is döntéseket hoznak soron kívüli ügyekben.

A bentlakásos szociális intézményekben érvényben lévő látogatási tilalom kiterjesztésével egyidejűleg az intézményekből való kijárási tilalmat rendelt el a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A határozat itt olvasható.

Forrás: http://aosz.hu/atmeneti-intezkedesek-a-fogyatekos-szemelyek-tamogatasanak-ugyintezeseben/