Megosztás
A mozgássérült emberek akadálymentes közösségi közlekedésének mielőbbi megvalósulását elősegítő vasúti és az autóbuszos közlekedési forma összehangolása, a fogyatékos személyek számára előre kiszámítható utazás megteremtése, az akadálymentesítésre vonatkozó adatbázis valamint a MÁV által működtetett liftek használhatóságának javítását célzó intézkedések voltak egyebek mellett a témái annak a 2020. május 12-i Miniszterelnökségen történt egyeztetésnek, melyen a MEOSZ elnökén kívül jelen volt dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, valamint Tarlós István országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott is.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a MÁV Zrt. között 2019-ben kezdődtek meg az egyeztetések egy új konstruktívabb együttműködési megállapodás kidolgozása érdekében. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke 2019 végén javasolta, hogy a közösségi személyszállítást végző szolgáltatók és a szaktárcák bevonásával közös gondolkodás induljon el a közúti és a vasúti közösségi közlekedés összehangolása érdekében. 2020. március elején a miniszterelnökség egyeztetést kezdeményezett a témában, amely kora tavasszal a veszélyhelyzet kihirdetésére való tekintettel abba maradt, és végül 2020. május 12-én jött létre.

A résztvevők egyeztettek többek között az akadálymentes szerelvények menetrendi megjelöléséről, amelynek célja a fogyatékos személyek számára az előre kiszámítható utazás megtervezése. Ennek érdekében elengedhetetlen az akadálymentesítésre vonatkozó adatbázis létrehozása, amely tartalmazza az egyes állomások akadálymentes használhatóságát, és az akadálymentes csatlakozási lehetőségeket. Az egyeztetésen a felek megállapodtak abban, hogy sürgősen lépéseket kell tenni az akadálymentes járatok menetrendi jelölése/ adatbázis létrehozása tekintetében, amelyen a MÁV már dolgozik, a MEOSZ-t pedig bevonják a munkába. Az egyeztetésen szóba került továbbá a vasúti infrastruktúra akadálymentesítése, valamint a mozgássérült emberek függőleges irányú akadálymentes közlekedését segítő felvonók állapota is. Fontos része volt az egyeztetésnek a MÁV által működtetett liftek használhatóságának javítását célzó intézkedések is.

Teljes hír: http://www.meosz.hu/blog/a-miniszterelnokseg-kezdemenyezesere-egyeztetest-tartottak-a-meosz-bevonasaval-a-vasuti-kozlekedes-akadalymentesitesenek-tovabbi-folyamatarol/

 

Forrás: http://www.meosz.hu/blog/a-miniszterelnokseg-kezdemenyezesere-egyeztetest-tartottak-a-meosz-bevonasaval-a-vasuti-kozlekedes-akadalymentesitesenek-tovabbi-folyamatarol/