Megosztás

A bíróságok működése, azaz az igazságszolgáltatás biztosítása különösen fontos még a jelenleg kialakult veszélyhelyzetben is, ezért nem véletlen, hogy bár március közepén döntés született a bíróságokon a rendkívüli ítélkezési szünetről, pár hétre rá feloldották azt.

A bíróságok működnek, a peres és nem peres eljárások folytatódnak, ezért érdemes résen lennünk ezen a területen is.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek biztonsági intézkedések a bíróságokon, mert vannak: a személyes ügyfélfogadás szünetel és a bírósági épületekbe nem léphetnek be az ügyfelek. Viszont továbbra is lehet bírósági eljárást kezdeményezni, írásban, postai úton, de elsősorban az elektronikus ügyindítás javasolt, melyet ügyfélkapun, cégkapun, hivatali kapun keresztül lehet megtenni.

Ha valakinek közigazgatási peres vagy nem peres, polgári vagy büntető eljárása van folyamatban és a határidő a rendkívüli ítélkezési szünetben – 2020. március 15-31. – járt le, akkor ez a határidő meghosszabbodik április 30-ig.

Azáltal, hogy a rendkívüli ítélkezési szünetet feloldották, oda kell figyelni a határidőkre, mert a veszélyhelyzet azt nem érinti. Mit jelent ez? Például ha valakinek a veszélyhelyzet ideje alatt megszűnt a munkajogviszonya és emiatt bírósághoz fordulna, 30 napon belül be kell nyújtania keresetlevelet. Később, a veszélyhelyzet elmúltával már nem lesz erre lehetősége, mert ez a 30 napos határidő ún. jogvesztő határidő. Vagy ha folyamatban van egy bírósági eljárás és hiánypótlásra szólított fel a bíróság, a megadott határidőn belül meg kell tenni a hiánypótlást.

A biztonsági intézkedések egyik alapja a személyes ügyintézés visszaszorítása, épp ezért személyesen semmilyen beadvány nem nyújtható be bíróságok kezelőirodáin, viszont a bíróságok bejáratánál el vannak helyezve zárt gyűjtőszekrények, abba lehet beletenni a beadványokat (keresetlevél, hiánypótlás…stb.).

A bíróság törekszik tárgyalás megtartása nélkül lezárni az eljárásokat, de minden esetben lehetőség van az írásbeli nyilatkozattételre. Amennyiben a tárgyalás megtartása szükséges – pl. egy polgári peres eljárásnál – akkor a tárgyalás elektronikus úton történik valamilyen kép és hang továbbítására alkalmas eszközön.

A Magyarország Bíróságai honlapon részletes leírás olvasható a veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályokról, de ha bármilyen kérdés felmerül, érdemes megkeresni a SINOSZ ingyenes jogsegélyszolgálatát a jogsegelyszolgalat@sinosz.hu e-mail címen. § § §

Magyarország Bíróságai oldal tájékoztatása: Megszűnt a rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon

A személyes ügyfélfogadás a SINOSZ 13 jelnyelvi tolmácsszolgálatán is szünetel, de a jelnyelvi tolmácsok továbbra is rendelkezésre állnak a siket és nagyothalló ügyfelek számára és várják a megkereséseket telefonon, e-mailben, skype-on egyaránt: http://tolmacsszolgalat.hu/.

Ráadásul az Open KONTAKT kampány keretében a SINOSZ most megnyitja a lehetőséget minden 16 évnél idősebb hallássérült személy számára, hogy a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben hozzáférjenek a KONTAKT szolgáltatásaihoz, aminek segítségével szükség esetén el lehet érni az illetékes szerveket, személyeket.
A regisztrációról és működéséről minden információ megtalálható a KONTAKT Tolmácsszolgálat honlapján: https://www.skontakt.hu/hirek/open-kontakt-kampany.

Teljes hír: https://sinosz.hu/birosagok-mukodnek-veszelyhelyzetben-is/

Forrás: https://sinosz.hu/birosagok-mukodnek-veszelyhelyzetben-is/