Megosztás

A ViniBike KSE 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy a helyi amatőr kerékpáros közösséget összefogva kerékpáros programokat, túrákat, barátságos megmérettetéseket, kerékpáros családi napokat szervezzen. Jelenleg a közel 50 fős taglétszámú egyesületben három szakág működik sikeresen: az országúti, a mountainbike, valamint a triathlon sportágban, emellett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tagszervezeteként önkéntes gyógypedagógusai Kölyöksport programot vezetnek értelmi fogyatékos gyermekek számára valamint szintén értelmi fogyatékos személyek számára úszó-,  integrált judo és atlétika edzéseket szervez. Az elmúlt két évben fogyatékos sportolóink dobogós helyezéseket értek el országos úszó és judo versenyeken.

A sportoltatás mellett kiemelt figyelmet fordítunk a családokra is, hiszen úgy gondoljuk, hogy a gyerekek és fiatalok, általában az egyén nem önmagában, hanem a szűk közösségével, a családdal együtt alkot egységet. Speciális szükségletű tagjaink és családjaik számára családi napokat, integrált élménysport napokat (vívás, amerikai foci, kerékpár…) szervezünk. Szülőcsoportunk kapcsolódott a MSOSZ futókampányához.

  1. szeptemberében elindítottuk országosan egyedülálló mentorprogramunkat, melyben az utánpótlás Kölyök csapatunk mellett fiatal felnőtt értelmi fogyatékos személyek segítik a szakemberek munkáját. Ezzel a fiatalok számára a sporton kívül egy további lehetőséget biztosítunk a személyiségfejlődésre.

Az egyesület fontosnak tartja a sokszínűség elfogadását, a másság megjelenését. Kiemelt figyelmet fordít az egyéni képességek kibontakoztatására és a közösség erejére.