Megosztás

Társadalmunkban egyre több fiatal elszigetelődik és az internet világában tölti az ideje nagy részét. Mi közösségeket építünk a fiatalok számára, annak érdekében, hogy egészséges kapcsolatokat építsenek ki a környezetükkel és felkészüljenek a valós életre és a munka világára. Számos rendezvényünk arra épül, hogy ezeket az ifjakat be tudjuk vonzani és megtapasztalják, hogy milyen fontos csapatban működni és másoknak segíteni, azaz bevezetjük őket a szociális tevékenység világába.

Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk a hátrányos helyzetű, és fogyatékossággal élő személyek támogatására. Ennek érdekében Szivárvány tábor elnevezéssel sérült, down-szindrómás gyermekek és családjaik számára 5 napos tábort szervezünk immár 11 éve, mely során színes programokat biztosítunk a táborlakók számára. Minden évben 30 és 50 fő közötti létszámban vesznek részt, valamint mindent megteszünk, hogy a társadalom minél szélesebb körét bevonjuk a programokba. A tábor keretében a szállás, étkezés és a programok költségét egyesületünk viseli pályázati források és támogatások által, mely nagy segítséget jelent minden egyes család számára.

A fiatalok számára lehetőséget biztosítunk, hogy megismerjék egy egyesület működését, tevékenységét, az önkéntes munka szépségét és érezhetik, hogy hasznos tagjai a társadalomnak. Megtanítjuk őket az értékteremtés és a hagyományápolás fontosságára és hogy tegyenek is aktívan érte.

A down-szindrómás gyermekek és családjaik számára szervezett táborunk programjainak lebonyolításába, illetve az előkészítés folyamatában mind az egyesületünk tagjainak, mind önkéntes segítők bevonására szükség van, akik érzik, hogy ezen jótékonysági rendezvény valóban nemes célt szolgál és van értelme az egyesület további aktív működtetésének. Évek óta egyre több fiatal jelentkezik hozzánk közösségi szolgálatra, akik vissza-vissza térnek, hisz közel érzik magukhoz szervezetünk céljait és értékeit.

–        Ifjúsági Közösséget szerveztünk, olyan tizenéves fiatalokból, akik nyitottak a hitélet és a közösségi élet felé. Hetente hittanórát és bérmálkozásra felkészítést tartunk és gitáros szentmisét. Pásztorjátékot és Passiójátékot adunk elő a templomban. Közös programokat szervezünk (korcsolyázás, sütögetés).

–        Folyamatos kapcsolatot tartunk fenn külhoni magyar fiatalokkal, közös programokat szervezünk. Felváltva szervezünk honismereti kirándulásokat Erdélybe, Kárpátaljára és Vajdaságba.

–        Havonta kézműves foglalkozást tartunk óvodásoknak és iskolásoknak.

–        Kéthetente baba-mama klubfoglalkozást tartunk kismamák és anyukák számára szakemberek bevonásával (babamasszázs, babahordozás stb.)

–        Évek óta a bugaci hittábor keretében fiatalok (0 éves kortól), családok hitéleti táboroztatásában veszünk részt egy héten keresztül (évente 150 fő)

–        Minden év március 15-én és október 23-án mécseses megemlékezést tartunk.

–        Folyamatos jótékonysági tevékenységet végzünk: élelmiszer, játék adomány formájában.

–        Minden évben a Down világnap alkalmából Felemás-napot szervezünk az Általános Iskolában.

–        11 éve 5 napos Down tábort szervezünk, mely során down-szindrómás, sérült gyermekek és családjaik (50 fő) számára biztosítunk színes programokat a Szivárvány tábor keretében.

–        2014-ben együttműködési megállapodást kötöttünk a nyíregyházi Down Egyesülettel, műhelymunkákon veszünk részt, mely célja a down szindrómával érintett személyek társadalmi integrációja.

–        2015-ben a Down világnap alkalmából megszerveztük a „0321-Kihívás” programot. Cél, hogy közelítsük egymáshoz a fogyatékkal élőket és a többségi társadalmat. A résztvevők a Down-szindrómások életében jelentkező nehézségek modelljeivel ismerkedhettek meg.

–        Évek óta részt veszünk a Nyugdíjas Klub rendezvényein, támogatjuk tevékenységüket.

–        Önkéntes munkánkkal segítettük a helyi Óvoda éves karbantartási munkáit.

–        2014-ben támogattuk a helyi Iskola játszóterének kialakítását.

–        2015-ben megszerveztük a Kihívás napját községünkben, melyen több száz gyermek és felnőtt vett részt. A rendezvény színes programokat, játékokat kínált az óvodás és iskolás gyermekek számára. A felnőttek pedig részt vehettek egészségszűrésen, szemléletformáló beszélgetésen és egy közös zumbán is. A Nyugdíjas klub jótékonysági süteményvásárt szervezett. A rendezvény a jótékonyság jegyében zajlott le, a teljes bevételt felajánlottuk a kárpátaljai Batár település óvodájának, akik nagyon nehéz anyagi körülmények között voltak. A pénzadomány mellett több zsáknyi játékot is eljuttattunk.

–        2016-ban „Egészség-betegség-nevelés” címmel egészségügyi rendezvényt szerveztünk

–        Együttműködünk több gimnáziummal a fiatalok közösségi szolgálati idejének hasznos eltöltése érdekében.

– Te szedd! hulladékgyűjtésben évente részt veszünk

– A szociálisan rászoruló és hátrányos helyzetű személyeket adományokkal támogatjuk.

Az egyesület általános célja: Az Egyesület pártokhoz nem kötődő társadalmi szervezet, mely elsődleges céljának és feladatának tekinti Jászszentlászló község társadalmi életének előmozdítását, a lakossági összefogás és együttműködés lehetőségének megteremtését és fellendítését, továbbá Jászszentlászló község fejlesztését, a községben élők életminőségének javítását, életszínvonalának növelését.

Az egyesület célja:

  • a helyi önkormányzat és a lakosság közötti kapcsolattartás erősítése;
  • a helyi közéleti aktivitás fokozása, szervezése;
  • a község gazdaságának fejlesztése;
  • a lakosságot érintő problémákra megoldási javaslatok kidolgozása;
  • a történelmi értékeinek, hagyományainak felelevenítése, megőrzése;
  • közterületek építése, szépítése;
  • munkahelyteremtés elősegítése, támogatása;
  • fejlesztések támogatása;
  • természetes és épített környezet védelme;
  • a fiatalság egészségre, egészséges életmódra, egészségmegőrzésre nevelése;
  • az idegenforgalom céltudatos fejlesztése;
  • a kulturális élet fejlesztése, fellendítése;
  • biztonságos község létrehozatala;
  • zöld felületeinek megóvása, fejlesztésének, bővítésének elősegítése;
  • sérült, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű személyek támogatása;
  • hátrányos helyzetű fiatalok támogatása.