Megosztás

A Denevér Barlangkutató és Szabadidősport Egyesület 2010-ben kezdte meg önálló működését, előtte másik egyesület szakosztályaként működött. tevékenységi körébe tartoznak a természetben űzhető sportágak. Működése fókuszában a családok, a minden korosztály számára elérhető sportolási lehetőségek, a környezetvédelem, a természet szeretete, a hobbi és versenysportok megismertetése és megszerettetése áll.

Egyesületi kereteken belül lehetőség van tájékozódási futás, természetjárás, kerékpáros és vízi sportok, barlangászat, valamint egy speciális portág, a trail-o űzésére. Tagjaik közül többen tagjai a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak is.

A trail-o egy olyan sportág, melynek szabályai úgy lettek kialakítva, hogy kerekesszékes, illetve mozgásukban korlátozott emberek is űzhessék azt. A fizikai próbatétel helyett a szellemi kihívásra helyezi a hangsúlyt. A versenyzőknek térkép segítségével kell feladványokat megoldaniuk a terepeken. Speciális szabályai által az ép és para versenyzők integráltan, együtt versenyezhetnek. Szeretnének működésükkel ennek a sportágnak országos ismertséget és népszerűséget teremteni.

Az egyesületben elsősorban a tájékozódási futás és trail-o területén utánpótlás korosztályú versenyzőkkel is foglalkoznak. Regionális országos és nemzetközi megmérettetéseken, diákolimpiákon vesznek részt fiataljaik.

Az Egyesület évről évre rendez több hagyományőrző és hagyományteremtő rendezvényt, ahol sok ezer ember próbálhatja ki a sportolás örömeit.

Hagyományos rendezvényeik:

  • regionális és országos tájékozódási futó versenyek
  • regionális és országos trail-o versenyek
  • családi program: Manó Motoros találkozó és Kincskereső Nap

Emellett a város iskoláiban és óvodáiban díjmentes lehetőséget biztosítanak a gyermekeknek és fiataloknak a tájékozódási képességeik kipróbálására.