Megosztás

Alzheimer Café elnevezéssel indít a Veled is törődünk Egyesület Paks (VITE) támogató közösséget. Ennek célja a demenciával élők és az őket gondozók segítése.

A VITE Paks szervezésében elindul egy hozzátartozói csoport Alzheimer Café Paks néven. Azokat várják alkalmaikra, akiknek a családjában felbukkant ez a betegség; akiknek van demenciával élő hozzátartozójuk és ebben a helyzetben szeretnének a kapcsolatuk minőségén változtatni, használható ismeretekre szert tenni, támogatást kapni és nyújtani.

A mintát Franciaországból hozta az alapító dr. Menyhárt Miklós, az első magyarországi Alzheimer Café alapítója (Győr). Ott találkozott ezzel a lehetőséggel, amely a családtagokat és a betegeket is magába foglalva keres megoldást. Magyarországon már több mint 60 Alzheimer Café működik, többek között Pécsen, Dombóváron, Tatabányán, Kecskeméten, Budapesten.

Kávási Brigitta, a Veled is törődünk Egyesület Paks elnöke elmondta, hogy az Alzheimer Café folyamatos segítségnyújtás a betegség megismerésében, természetes elfogadásában, az elszigetelődés leküzdésében, valamint a családtagok lelki egészségének megőrzésében, hiszen a demencia nemcsak a betegek problémája, hanem a hozzátartozóké is. Ha megfelelő segítséget kapnak, sokkal jobban végig tudják kísérni ezt a betegséget, ami ugyan nem gyógyítható, de az életkörülmények javíthatók. A csoport célja az is, hogy felhívja a figyelmet az egyre jobban terjedő, szellemi leépüléssel járó betegségekre, és arra, hogy azok milyen terhet rónak a családokra, az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre.

Az érintetteket, érdeklődőket kétféle programra várják

  • A Café Classic keretében változatos előadásokat, beszélgetéseket hallhatnak egy-egy konkrét témában, egy csésze kávé és – a Dunakömlődi Ízőrző Porta jóvoltából – könnyű harapnivaló mellett, oldott, baráti közegben, havi egy alkalommal.
  • A Café Menta keretében pedig – szintén havonta egy alkalommal – szakemberek irányításával segítenek erőt meríteni, a megélt érzéseket, tapasztalatokat megosztani. Ez a fórum a lelki terhekre és azok oldására fókuszál.

Az Alzheimer Café Paks programjain ingyenes a részvétel. Azokat a Veled is törődünk Egyesület Paks szervezi és finanszírozza.

a képen egy kézpár látható.
Forrás: Paks.hu