Megosztás

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) nemrégiben szakmai napot tartott, amelyen beszámolók hangzottak el az érintett családokat segítő projektekről, s itt adták át a Senpai Díjakat is. Ezt az elismerést azon személyek és szervezetek kapják, akik értő figyelemmel fordulnak az autizmusban érintett személyek felé és segítik őket céljaik elérésében. Idén a díjazottak között szerepelt Csepregi András pedagógiai szakpszichológus, gyógypedagógus, a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottságának vezetője.

Csepregi András – mint mondja –, elsősorban az autizmus spektrum zavar diagnosztikájával foglalkozik, az állapot megismerése és az érintettek útjának egyengetésében vállal szerepet. Fontosnak tartja, hogy a szakemberek a problémák nevesítésén és az állapot megismerésén túl, feladatuknak tartsák megfogalmazni a tennivalókat, valamint a rövid és hosszú távú lépéseket.

Úgymond, egy iránytűt, útmutatást adjanak az autizmus spektrum zavarral érintett gyermeket nevelő családok kezébe. Mint fogalmaz, az utóbbi időben a kutatókat és a gyakorlatban dolgozó szakembereket is rendkívüli módon foglalkoztatja az, hogy bár már sokat tudnak az autizmus spektrum zavarok korai megnyilvánulásairól – akár már másfél-két éves korban tisztában vannak a szakemberek a spektrumzavar tüneteivel, – a diagnózis mégis csak jóval később, négy-tíz éves vagy időnként csak felnőttkorban fogalmazódik meg.

– Természetesen nem az a cél, hogy a diagnózissal megbélyegezzük a gyereket, hanem egyrészt az, hogy megértsék a szülők, mi okozza ezeket a furcsaságokat, ezt a nehéz helyzetet. Másrészt a társas kommunikációs zavarok esetében – ami ekkor jellemzi az autizmust –, a korai beavatkozásokhoz minél hamarabb jussanak hozzá a gyermekek, hiszen ezek jelentős javulást idézhetnek elő – hangsúlyozta a szakember.

Hozzátette, a figyelmeztető jeleket látva a szülők kellő információ hiányában, nem biztos, hogy a megfelelő helyre mennek segítségért, vagy egyszerűen magukban tartják félelmeiket. – Ezért nagyon fontos, hogy nyitottabbak legyünk, szülőként és szakemberként is – zárta gondolatait a pedagógiai szakpszichológus.

Forrás: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-szakemberek-utmutatast-kell-hogy-adjanak-a-csaladoknak-2484606/?fbclid=IwAR1N7JZqrqDNAgP6zHYtUg5TjOxO5ky-TWg_vBCmSYkDvoaHdzMk2ggEfmY