Megosztás

A képen két félkör látható egyik sötétnarancs, a másik világos narancs színűA Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület célkitűzése Észak – Magyarország, valamint a határon átnyúló magyarlakta területek településeinek, kistérségeinek fejlesztése a társadalmi innováció erősítése érdekében, a közösségfejlesztés módszereivel. A helyi lakosság érdekérvényesítő képességének, a helyi nyilvánosságnak, a helyi társadalomnak az erősítése, az életminőség javítása az ott élők erőforrásainak bevonásával.

Az Egyesület 2002-ben azzal a céllal alakult, hogy Észak-Magyarország településein és kistérségeiben közösségfejlesztési folyamatokat kezdeményezzen elősegítve ezzel azt, hogy a helyi lakosság érdekérvényesítő képessége erősödjön, a helyi nyilvánosság megteremtődjön. Ennek köszönhetően a helyi társadalom megerősödik, a helyi erőforrások bevonásával elindul a változás.

A közösségi tervezés egy folyamat, amely elősegíti a helyi embereknek, a helyi ügyekben érintetteknek a széles körű részvételét, a problémák megoldásában, a települések működésében a közösségi munkamódot teszi lehetővé, az emberek, szervezetek és intézmények minél szélesebb körének részvételére építve.

A közösségi tervezés hozzájárul a települések demokratikus működéséhez, az ott élő emberek bekapcsolódnak a nyilvánosság csatornáinak kiépítésébe, elköteleződnek a projektek, a fejlesztési tervek létrejötte és megvalósítása mellett.

A közösségi tervezés eredményeképpen a lakosság megkérdezésével megalapozott tervek születnek és a települések, a szervezetek megerősödnek a tervek megvalósításához szükséges együttműködő helyi emberekkel.

Az Egyesület tevékenységei:

  • a helyi társadalom és a nonprofit szektor körében tudományos tevékenység, kutatás és
    fejlesztő jellegű tevékenység;
  • a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása, a települések önfenntartó képességének
    erősítése, és más közhasznú szervezetek számára biztosít szakmai-közösségi szolgáltatásokat;
  • nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés
  • foglalkozunk a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának
    elősegítésével;
  • szociális, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esély-egyenlőségét elősegítő
    tevékenységeket fejt ki;
  • kulturális tevékenység;
  • egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység;
  • környezetvédelemmel és természetvédelemmel kapcsolatos tevékenység;
  • közreműködünk az emberi- állampolgári jogok megismerésében, védelmében;

Az Egyesület feladatai:

  • Általános célkitűzéseink valóra váltása érdekében felméréseket végez a településeken és a
    kistérségekben, helyi cselekvéseket ösztönöz a helyi lakosság körében.
  • Kiemelt jelentőséget tulajdonít a humánerőforrás fejlesztésének, ezzel párhuzamosan olyan
    jellegű képzéseket szervez, bonyolít és támogat amelyek segítik a helyi cselekvési programok
    beindítását.
  • Feladatának tekinti továbbá a helyi társadalom és az azt mozgató erők kapcsolatrendszerének
    kutatását, az eredmények publikálását ( audiovizuális és nyomtatott formában ).
  • Programjai között szerepel rendezvények, konferenciák szervezése, melyek célja, hogy
    bemutassák a fejlesztés eredményeit, a közösségfejlesztés módszereinek lehetőségeit.
  • A munkája során kiemelt hangsúlyt helyez a partnerség építésre, külföldi kapcsolatok
    kialakítására ( különösen a határon átnyúló kapcsolatokra )
  • Részt vesz a fenti célok és feladatok megvalósításához szükséges források megteremtésében,
    illetve bevon a célok megvalósításába más együttműködő partnereket is.
  • Információs hálózat kialakításában közreműködik az elindult fejlesztések bemutatása
    céljából.