Megosztás

Az egyházmegye létrejötte előtt már jelentős keresztény hagyományokkal rendelkezett a püspökség székvárosa. A terület római kori központja, Pécs elődje, Sopianae város volt, amely virágkora a 4. századra tehető. A 3. sz. végén (kb. 297) történt közigazgatási átszervezés nyomán, Pannonia Inferior tartomány D-i részéből kialakított, Valeria provincia polgári közigazgatásának székhelye lett.

A 4. században jelentős keresztény közösség élt a városban, melynek impozáns emlékei a szakszerű feltárási és konzerválási munkák nyomán ma is látogathatóak. A legjelentősebb ókeresztény emlékek, amelyek a Világörökség részei, a dómtéren ill. a székesegyház közelében találhatóak: ókeresztény mauzóleum, Péter Pál és korsós sírkamrák, cella trichora stb. 430-ban a rómaiak a hunoknak engedték át Valéria tartományt, melynek következtében a település lakossága is elköltözött.

A legújabb kutatási eredmények (Tóth Endre) alapján a keresztény lakosság kontinuitása nem mutatható ki: a város keresztény népessége nem érte meg a honfoglalást és a püspökség megalapítását. A népvándorlás időszakában az ókeresztény temetőt, sírépítményeket lakóhelyként használták az itt élők. Mára az is bizonyítottá vált, hogy a 9. századi forrásokban szereplő Quinque Basilicae és Quinque Ecclesiae helyneveket nem lehet Pécsre lokalizálni.

Az első település Spalato és Knin között feküdt, míg a második helynév egy 11. századi hamis oklevélben szerepel, amelybe az akkor már létező középkori magyar város, latin neve alapján került. A püspökség megszervezése I. (Szt.) István királynak a fekete magyarok felett aratott győzelméhez (1008), majd az azt követő misszióhoz kapcsolható.