Megosztás

Az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezményével kapcsolatos időszakos felülvizsgálata nyomán

Az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményének bizottsága (a továbbiakban: CRPD Bizottság) 17. ülésszaka során elfogadta a Magyarország számára kötelezően kifejtendő témakörök listáját. Magyarországnak az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményével (a továbbiakban: CRPD Egyezmény) összefüggésben egyszerűsített jelentést kellett készíteni – a korábbi – 2012-es CRPD Egyezmény védése óta eltelt ötéves ciklusról a CRPD Bizottság által elküldött kérdéssor alapján. A nemzeti jelentés leadási határideje 2018. május 1-je volt.

A Fogyatékossággal Élők Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport 2017. szeptember 14-i ülésén a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa jelezte, hogy több civil szervezet ún. Civil Koalíciót hozott létre, amelynek célja a fogyatékossággal élő emberek össz-fogyatékossági szintű, egységes képviselete volt, előkészítve és segítve a CRPD Bizottság munkáját, megjelenítve és érvényre juttatva a „Semmit rólunk, nélkülünk” elvet és a CPRD Egyezmény cikkeit, közösen felhívva a figyelmet a magyarországi fogyatékossággal élő embereket érintő leggyakoribb problémákra. A Civil Koalíció egyeztetéseket kezdeményezett a kormányzattal a CRPD Bizottság által megküldött kérdéssor tekintetében, illetve javasolták, hogy kerüljön kidolgozásra egy cselekvési terv a felmerült problémák kezelésére vonatkozóan.

Tekintettel arra, hogy a Civil Koalíció a Tematikus Munkacsoport ülésén kezdeményezte az egyeztetéseket, valamint, hogy a CRPD Bizottság a kormányzati intézkedéseket, válaszokat emberi jogi szempontból vizsgálja, az EMMI és az IM közös felajánlása alapján a Tematikus Munkacsoport keretében folytatódtak az egyeztetések a civil szervezetek és a kormányzati szakértők között. Az ülésekre meghívásra kerültek azok a civil szervezetek is, amelyek nem tagjai az Emberi Jogi Kerekasztalnak, azonban a Civil Koalíciónak igen. Két szervezet, bár szintén a kezdeményező szervezetek között volt, visszautasította az együttműködést, így ők nem vettek részt a párbeszédben.

A tematikus találkozóknak az Igazságügyi Minisztérium adott otthont, az egyeztetések levezető elnöke dr. Juhász Péter főosztályvezető (EMMI, Fogyatékosságügyi Főosztály) volt. Az így létrejött szakmai anyag első szintje az öt témakör kapcsán érkezett, az ülések során véglegezett konkrét javaslatokat tartalmazza, a Melléklet pedig az ezek háttéranyagául szolgáló, a civil szervezetek által összeállított problémafelvetéseket és érveket. A Javaslatcsomagot az Emberi Jogi Munkacsoport elnöke további érdemi megvitatás céljából továbbította az Országos Fogyatékosságügyi Tanács és a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság elnöke részére.

Letölthető dokumentumok:

Emberi Erőforrások Minisztériumának logója
Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma – Fogyatékosságügyi Főosztály