Megosztás

A Miskolci Törvényszék a társadalmi felelősségvállalás jegyében, az általa folytatott Nyitott Bíróság program keretei között a ZOOM Egyesülettel együttműködve

„Az igazság arcai – a jog és a bíróság színesben”

címmel gyermekrajzpályázatot hirdet két kategóriában általános és középiskolás korosztály, illetve a pályázati kiírás szerinti speciális intézmények részére.

A pályázat célja

  • A jogi tudatosság elősegítése, jogi érzékenyítés a felnövekvő generációk körében, az adott korosztály igazságszolgáltatással kapcsolatos szemléletének megismerése.
  • Hangsúlyozni az egészséges, valamint a fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermekek közötti kommunikáció fontosságát, a pályázati együttműködésből eredő kapcsolatok kialakításának lehetőségét.
  • Érzékenyítés. Felhívni a figyelmet arra, hogy szükséges a társadalomban élő – a „beteg”, „a fogyatékossággal élő” stb. fogalmakhoz kapcsolódó – sztereotípiák meghaladása!

Pályázhatnak

Általános- vagy középiskolai oktatási intézmények, valamint speciális szervezetek/intézmények közösen, akként, hogy egy-egy pályázatot együttműködésben több intézmény nyújthat be, azonban ezekből legalább egynek speciális szervezetnek/intézménynek kell lennie.

Speciális a pályázat szempontjából minden olyan intézmény, vagy szervezet (egyesület, alapítvány), amely fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermekek nevelését, gondozását, közvetlen támogatását (is) végzi. (pl. Gyermekotthonok / EGYMI-s intézmények / Autistákkal / Siketekkel / Gyengénlátókkal / Korzettesekkel / Daganatos / Cukorbeteg / Mozgáskorlátozott /  Szervtranszplantált / Krónikus légúti megbetegedésben szenvedő gyermekkel stb. foglalkozó szervezetek, intézmények, alapítványok, egyesületek)

Speciális szervezet/intézmény bevonása hiányában a pályázati anyag nem kerül értékelésre.

Egy speciális szervezettel/intézménnyel közösen ugyanakkor bármilyen számú további intézmény is indulhat a pályázaton.

Általános- és középiskolák (valamint általános- és középiskolai képzést is nyújtó intézmények) együtt is indulhatnak a pályázaton, speciális szervezet bevonása mellett.

A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatok 2019. március 15. és április 15. között postai úton, vagy közvetlenül lehet eljuttatni a Miskolci Törvényszék címére (3525 Miskolc, Dózsa György út 4.).

A 2019. április 15-én ajánlott küldeményként postára adott pályázati anyag – amennyiben egyéb feltételeknek is megfelel – elbírálásra kerül, függetlenül a beérkezés időpontjától.

A pályázat díjazása

Az általános iskolai korosztályból 10, a középiskolás korosztályból 5 – a zsűri által kiemelt – pályamű kerül díjazásra, egyenként 10.000,- forint értékű tárgyjutalommal.

Ezt meghaladóan további 50.000,- forint értékű tárgyjutalom kerül kiosztásra az alábbi elvek szerint:

Valamennyi zsűritag 1-1 különdíjat ítél oda, egyenként 10.000,- Ft értékű tárgyjutalom formájában.

A díjak a Törvényszék által 2019. május 24. napjára tervezett kiállítás-megnyitó alkalmával, ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra.

A pályaművek kiállítása

A pályaművekből a Miskolci Törvényszék a ZOOM Egyesülettel együttműködésben 2019. május 24 – 2019. június 14-ig kiállítást szervez, majd 2019. szeptember és október hónapban a zsűrizett anyagok az Országos Bírósági Hivatallal együttműködve országos záró-kiállításon kerülnek bemutatásra. A kiállításokon a pályaművek név, vagy más azonosító nélkül, vegyítve kerülnek bemutatásra annak érdekében, hogy a pályázati célokban megfogalmazottak érzékelhetőek legyenek. A kiállított pályaművek készítői ugyanakkor a kiállításanyagban külön feltüntetésre kerülnek. A pályázók részére a pályaműveket a pályázó intézmények útján 2019. november 30. napjáig juttatja vissza a Törvényszék.

A pályázattal kapcsolatos további információ kérhető dr. Molnár Dalma bírósági titkártól a molnard@miskolc.birosag.hu e-mail címen vagy a 06-30-389-18-67 telefonszámon.

A képen a pályázati felhívás plakátja látható, melynek szöveges olvasható a hírben.