Megosztás

Sokrétű, mesét, bábozást, mondókát, testmozgásos játékot és éneket is magába foglaló babaprogramban részesültek tegnap délelőtt a kicsik, akiket szüleik az esős idő ellenére is elhoztak a könyvtárba.

Ezt követően Fenyvesiné Szűcs Zsuzsanna védőnő beszélt a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról. Mint elmondta, megesik, hogy pusztán mozgékonysága miatt ADHD-val „gyanúsítják” a gyermeket, noha megkülönböztetendő egymástól a mozgékonyság, a koncentrációs zavar és a figyelemhiány. Az ADHD-sokra mindhárom jellemző, mondta. A koncentrációs zavar általános probléma, míg a figyelemhiány azt jelenti, hogy az alany csak rövid ideig figyel, gyorsan vált egyik ingerről a másikra. Ami viszont érdekli a figyelemhiányosokat, abban általában hihetetlen módon el tudnak mélyülni. Más területen nem lehet lekötni őket. ADHD-sok esetében az ingerek számát csökkenteni kell, mert nem tudják földolgozni őket, idegesek lesznek tőlük. Olyan feladatokkal kell elfoglalni őket, amelyekre az ő figyelmük irányul.

A populáció három-öt, de talán tíz százaléka is érintett lehet. Három-négy éves korban szokott kiderülni, ekkor szakember kell megfelelő terápiával, beszélgetésekkel, a szülők tanításával.

Fenyvesiné Szűcs Zsuzsanna ezután rátért az autizmusra. Mint elmondta, a spektrumzavarra jellemző szociális, viselkedési zavar miatt a gyermek a megszokottól eltérő módon viszonyul a társas kapcsolatokhoz, a külvilághoz. A jelzés értékű tünetekről elmondta, előfordul, hogy az autista baba nem mosolyog, nem szereti, ha ölelgetik. Tipikus az is, hogy bizonyos színű, állagú ételt eszik csak meg. Sokszor azt hiszi a szülő, hogy később kinövi, de nem így van, a gyereknek fejlesztésre van szüksége.

Forrás: https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-ifjakat-foglalkozas-a-nagyokat-eloadas-varta-2031432/#