Megosztás

A képen a megye alakja látható térkép formában sárga színnel, illetve egy fekete figura bottalA Megyében  1955 óta működik látássérülteket tömörítő szervezet.. Elsőként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Nógrád megyei szervezete néven, majd 2004-ben az országos szövetség átalakulásakor önálló szervezetként megalakult a Vakok és Gyengénlátók Nógrád Megyei Egyesülete.

Becslések szerint közel 1500 látássérült él a megyében, melyből 350 a tagja az Egyesületnek.

Az Egyesület fő feladata, hogy ellássa tagjai egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket.
Az érdekképviselet ellátása mellett elsősorban a működési területén élő vak, aliglátó vagy gyengénlátó tagjaik életviteli nehézségein is próbálnak segíteni, elsősorban segédeszköz adományozással.

Igyekeznek elősegíteni tagjaik  rehabilitációját, oktatását, művelődését és társadalmi integrációját.

Fontosnak tartják , hogy jó kapcsolatot építsenek ki más fogyatékkal élőket tömörítő,  szervezetekkel, hiszen együtt hatékonyabban tudják képviselni érdekeiket.

Szolgáltatások:

  • Ügyfélfogadás Hétfőtől péntekig 7.00-től 13.00-ig (Más időponthoz telefonos egyeztetés szükséges!)
  • Segédeszköz igénylés, kipróbálása, kölcsönzése
  • Informatikai oktatás
  • Információ nyújtás, tájékoztatás
  • Újságelőfizetés
  • Telefonos flottához csatlakozás
  • Fogyatékossági támogatás intézése
  • Hírlevél
  • Érzékenyítés