Megosztás

Az Alapítvány egy olyan iskolával dolgozik együtt melynek tanulói nehéz életsorsú, hátrányos helyzetű, sérült gyerekek oktatását vállalta fel. Az Alapítvány célja ezen gyerekeknek elérhetővé és élvezhetővé tenni az tanulást.  Az idei évben az országban elsőként sikerült létrehozniuk egy Cseperedő ANE szobára keresztelt  játszószobát. Erre azért volt szükség mert több olyan fiatal lány tanulónk is van akik mára tanulmányaik alatt anyákká váltak. A helység segítségével lányok folytatni tudják tanulmányaikat, amíg a gyerekük a Cseperedő szobába játszatnak szakképzett gondozónő felügyelete mellet.

Az év hátralévő részében évégi kirándulások programok szerevezésével/támogatásával igyekeznek színesebbé élménygazdagabbá tenni a diákok életét.  A következő tanán évre a különböző kulturális és sport programok támogatása mellet azt a célt tűzték ki maguknak kiemelt célul, hogy létrehozzon egy középsúlyos autistáknak speciálisan kialakított tantermet. Erre azért van szükség mert térségükben nincs másik olyan intézmény amelyben ilyen súlyosságú autisták nappali típusú oktatása megoldott lenne. A terem kialakításához, a Cseperedő szobához hasonlóan már több cég/szervezet/magánszemély is a kezdeményezés mellé állt és támogatta azt, ennek ellenére nagy segítségünk van minden támogatásra hogy szeptemberben az új osztályt.  Minden felmerülő kérdésre, segítségre, együttműködésre nyitottak vagyunk!