Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

2018.11.22. - 19:00 - 21:00

Információ az esemény akadálymentességéről: mozgáskorlátozottak számára az épület teljes körűen akadálymentes, indukciós erősítés

Három év pihenő után a Quimby most visszatér a színházakba, ahol a rock and roll helyett a fókusz az apróbb mozzanatokon és finomabb dalokon lesz a zenekar saját, formabontó színházi világában, a Quimby Teátrumban.

A Quimby idén már játszott szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, láthattuk dalaikat képként, most pedig az őrületes fesztiválszezon után a nagyszínpadokról a meghittebb terekbe költözik és ősztől ismét egyik kedvenc játszóterén, a színházakban adja át magát az önfeledt muzsikálásnak.

A Quimby Teátrumban előkerülnek a finomabb dalok, amelyek a zajos közeg helyett a megszentelt figyelemre vágynak és a színház intim közegében bontakozhatnak ki igazán, de itt akár a koncerteken gyakran elkiabált számok is színházi gúnyát ölthetnek. Hiszen éppen erre jó a színház: a szereplők gondtalan belefeledkezhetnek a játékba, míg a közönség nyugodtan elmélyedhet az elé tárt világban.

A Quimby tagjaitól amúgy sem állnak távol a teátrális eszközök, itt azonban egy teljes előadás szalad fel a történek, dialógusok, gesztusok és némajátékok mentén felfűzött estére. A katartikus vég ezúttal sem maradhat el.

A rendezvény helyszíne

Kodály Központ, Pécs, Breuer Marcell sétány 4.

A rendezvény időpontja

2018.november 22. (csütörtök) 19.00

Jegyárak

1 000-4 990 Ft

Részletek

Dátum:
2018.11.22.
Időpont:
19:00 - 21:00
Összeg:
1 000 Ft
Esemény kategória:

Szervező

Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Helyszín

Pécs, Breuer Marcell sétány 4.
Baranya megye
+ Google Térkép