Rendezvények betöltése

« Összes rendezvény

  • Ez az rendezvény elmúlt.

2018.09.19. - 18:00 - 20:00

Információ az rendezvény akadálymentességéről: mozgáskorlátozottak számára az épület teljeskörűen akadálymentes

A dokumentumfilm a Bartina néptáncegyüttes két ikonikus alakja, az alapító, koreográfus Szabadi Mihály (Miska bácsi) és az egykor fiatal táncosként, az együtteshez kerülő, művészeti vezető Kapási Julianna (Jula) történetein keresztül mutatja be a több, mint fél évszázados művészeti csoportot. A filmvetítés helyszíne a Babits Mihály Kulturális Központ Színházterme.

Mindkettőjük életének meghatározó része a néptánc és az elvitathatatlan érzelmi kötődés a Bartinához. Jula és Miska bácsi visszaemlékezéseiből megismerjük az együttes történetét, hazai és külföldi sikereit valamint a néptánc népszerűsítésében és az utánpótlás nevelésben betöltött úttörő szerepüket. A filmben megszólalnak, egykori és mai táncosok, koreográfusok, oktatók. Felidézzük mindazok emlékét, akik egykor segítették és megszólalnak azok, akik ma segítik a tánccsoport magas színvonalú, kiemelkedő művészeti tevékenységét és erősítik a Bartina érzést. A hazai és nemzetközi színpadokon is sikeres néptáncegyüttesről még soha nem készítettek filmet.

A film hossza: 90 perc

Részletek

Dátum:
2018.09.19.
Időpont:
18:00 - 20:00
Összeg:
1 500 Ft
Rendezvény kategória:

Helyszín

Szekszárd, Szent István tér 10.
Tolna
+ Google Térkép